2013/03/23

Egy tudatos fogantatás története


2011 eleje nem indult túl jó. Anyagi problémáink rányomták bélyegüket életünk minden területére. Két kisfiúnknak igyekeztünk mindent megadni, nem éreztetni velük a gondokat, de ez nem mindig sikerült. Egyszercsak elkezdtem magam fizikailag is rosszul érezni. Émelygés, fáradtság, gyengeség. Legyintettem, hogy a kimerültség és a sok stressz okozza. Azért miután már egy hete tartott ez az állapot, mondtam a férjemnek, hogy kellene venni egy terhességi tesztet. Meg is csináltam, de negatív lett. Felsóhajtottunk, mert bár nagyon szerettünk volna harmadik babát, nagyon nem volt aktuális az időpont. Eltelt pár nap, én nem javultam, sőt! Az egyik este felkelni sem tudtam a hányingertől, így másnap újabb tesztelés következett. Aztán a megdöbbenés. Gyakorlatilag fél másodperc alatt megjelent a második csík. Az eredmény láttán kissé zavartan mentem ki a férjemhez megmutatni a két csíkos tesztet. Egymásra néztünk, és két perc gondolati cikázás után boldogan vettük tudomásul, hogy egy új taggal bővül a családunk. Akkor nem számítottak a gondok, problémák, csak könnyes szemekkel, egymásra mosolyogva néztünk az előttünk álló csoda elébe.

Persze utána szóba került a „most mi lesz?” is, de már a megoldási lehetőségeket kutatva. Mint utóbb kiderült, a férjem unokatestvéréék is babát vártak, éppen két héttel járt előrébb nálam. Sokat beszélgettünk ezáltal, közelebb is kerültünk egymáshoz. Kiderült, hogy a Spirituális baba – mama klubba járnak és én is fellelkesültem. Ugyan a klub létezéséről tudtam az indulástól kezdve, de valahogy nem éreztem késztetést odamenni. Ez most megváltozott. Alig vártam a keddet és izgatottan érkeztem meg a barátnőmmel oda. Ekkor július első hete volt, pont a két hét nyári szünet előtt, de tudtam, hogy itt a helyem, mindenképp eljövök ide, mert fantasztikus volt a légkör, a kérdésekre választ kaptam (ugyan nagy szívfájdalmam, hogy nem mindenre azonnal, de beláttam, ez így van rendjén) és szívtam magamba az információkat.

 

Búcsú

16 hetes várandós voltam, mikor a szokásos orvosi kontrollon, egy hétfő napon jött a hidegzuhany. Kisebb a baba mérete, és szívműködés nem látható. Teljesen összetörtem. Magamba zuhantam. El kellett mondani a gyerekeknek is, akik már alig várták a kistesót. Csütörtökre kaptam időpontot műtétre, azt mondták nem lehet előbb megoldani.. Az orvosom szabadságon, nem is volt a városban. Idegen kezekbe kerültem. Soha nem voltam még így összezuhava. Megcsináltam amit muszáj volt, de ennyi. A férjem nagyon sokat segített, beszélt az ismerősökkel, mert én arra sem voltam képes, lefoglalta a fiúkat, pátyolgatott. Szerdán délutánra begörcsöltem, be kellett menni az ügyeletre. Bent is fogtak. Azt mondták akkor is másnap lesz a műtét, hacsak addig be nem indul a szülés, akkor levisznek előbb. Kaptam nyugtatót és fájdalomcsillapítót, aminek hatására lenyugodtam annyira, hogy el tudtam búcsúzni a Picikénktől. Elmondtam neki mennyire szeretjük, sajnáljuk, hogy elmegy, de nagyon várjuk vissza, mert ő már a családunk tagja. Valószínűleg ennek hatására be is indult a szülés. Végül meg kellett szülnöm a Picikét, ami nagyon fájdalmas volt főleg lelkileg. A kisbabánk elvesztése viszont nagyon összehozott bennünket a férjemmel. Talán soha nem voltunk még ennyire közel egymáshoz.

 

Válaszok a miértekre

Közben én felhívtam Veronikát, hogy beszéljen a kisbabánk lelkével, miért történt mindez.

A válaszok a következők voltak:

- Ő már nagyon szeretett volna jönni hozzánk, de mivel mi még nem akartuk, ezért gondolta bejelentkezik. és mi elkezdünk vágyódni utána. Csak azzal nem számolt, hogy mi rögtön megszeretjük, elfogadjuk és várjuk, és mire ezt észrevette, már fizikailag nem volt megfelelő a fejlettsége

- Szerette volna, ha én fejlődök spirituálisan, elengedek sok mindent a múltamból, ezért is terelgetett Veronikáékhoz

- Szerette volna, ha a leendő apukája is változik, nagyobb felelősséget vállaljon a családjáért, megtalálja önmagát és fejlődjön

Rá is léptünk a fejlődés útjára. Az önismeretem rengeteget fejlődött, jártunk mindketten a lelki foglalkozásokra, megismertük az életünket, a miértekre válaszokat kaptunk.

 

Tudatos fogantatás – a babával előre megbeszélve foganási idejét

Egyszer az egyik foglalkozáson az Őrangyal kommunikációt tanultuk. Fel kellett venni a kapcsolatot az Őrangyalunkkal. Nekem sikerült is, de mint kiderült, nem az Őrangyalom jelentkezett be, hanem a kisbabánk lelke. Ez kb. szeptember elején volt. Innentől kezdve tudtunk kommunikálni.

 

A babával megbeszéltük,

  • rák szeretne lenni,
  • a fogantatásának az időpontját,
  • mit szeretne tőlem, miben változzak még
  • s, hogy virág tündér volt.

 

Eljött az idő, mikor a megbeszélt fogamzási időponthoz képest megcsinálhattam a tesztet. Negatív lett. Természetesen kétségbeestem, haragudtam mindenkire, kételkedtem, sírtam, szörnyen éreztem magam. De belül mindig bizakodtam. Gyakorlatilag minden nap teszteltem, elmondtam a babánknak, hogy mennyire szeretem és nagyon szeretném, ha megszületne. 5 nap múlva a teszt pozitív lett. Ilyen halvány csíkot nem is láttam még, de ott volt! J Hihetetlenül boldogok voltunk. Fáradékony voltam, de hányingerem nem volt, nagyon jól telt az első harmad. Az előzmények miatt ugyan aggódtam sokszor, amit az orvosom is megértett, így többször megnézett ultrahangon, mint ahogy azt a protokoll előírja. A 16. hétig azért féltem. Sokszor nagyon. Ennek leküzdésére sokat mantráztam, beszélgettem a picikénkkel, nyúztam a Veronikát, hogy nyugtasson meg minden rendben van-e. J És minden rendben volt, Gyönyörűen fejlődött, csodaszép kisbaba volt már a pocakban is. Azt viszont nem mutatta meg mi rejtőzik a lábacskái között. A nevében sem tudtunk megegyezni. Gyakorlatilag nem jutottunk dűlőre ebben a kérdésben. Azt kérte ne ezzel foglalkozzak. De én nagyon kíváncsi voltam. Minden ultrahangon mást tippeltek Már nevetve hívtam fel a férjemet egy-egy vizsgálat után, hogy már most kis mókamester a gyermekünk. A 36. heti ultrahangon mondta azt az orvos, hogy „ebből már biztosan nem lesz lány”! Nagyon örültünk az újabb kisfiúnknak, bár igazából mindenki lányra számított, egyáltalán nem volt csalódás.

 

Indul a szülés

Boldogok voltunk és készültünk az érkezésére. A 37. héten kezdett terhesség lenni a várandósság. Már nagyon nyűgös voltam, nagyon meleg volt a június, jósló fájások tömkelege volt minden nap. Gyakorlatilag az orvos már 37. héttől azt mondta bármelyik pillanatban elindulhat. De nem indult. Türelmetlen voltam, a karjaimban akartam már tartani és megismerkedni vele pocakon kívülről is. Az orvosom szerencsére nem macerált a tökéletes eredmények láttán, pedig két császármetszésem volt előtte, ilyenkor protokoll az indítás a 38-39. héten. Mivel a babánk léthatóan jól volt, az én eredményeim is tökéletesen alakultak, így megvártuk az indulást. Egy frontmentes napon, 2012. július 8-án este kezdődtek azok a fájások, amik már tényleg fájtak. Mondtam is a férjemnek, hogy a természet nagyon jól végzi a dolgát, mert ha emlékszem arra, mennyire fáj, nem vállalok többet. J Beértünk a kórházba, megvizsgáltak, megnyugtattak, hogy itt tényleg baba lesz és nem húzzuk ki a végtelenségig. Az orvosom a Balatonon, így az ügyeletes doktornőnél született meg Zétény Milán 2012. július 9-én, 1:28-kor. Hatalmas méretei: 4120 g és 54 cm. Gyönyörű, tökéletes, egészséges kisbaba. Csoda vele minden egyes nap. A nagytesók imádják, a család rajong érte. Kiegyensúlyozott, nyugodt, boldog baba, mindenki a csodájára jár.

Akkor is enne, ha a tejcsi a fülén jönne ki, állandóan mosolyog, egy igazi kis szeretetgombóc.

Jelenleg három hónapos, de már a 7 kilót súrolja, minden este megrágcsálom a husikás combjait. J

Mindenkinek kívánom, hogy átélje a babavárás csodáját és egy vagy több olyan kis Tündérke ragyogja be minden napját, mint a miénket!

Írta: A.         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése